Édes balszerencse

  Aranyos regényt olvastam a napokban. Vagyis 2 nap alatt J Kevin Alan Milne: Édes balszerencse című könyvét. (R&D Válogatásban és sajna nem láttam, hogy máshol megjelent volna magyarul.)

El is gondolkodtatott, hogy tényleg, tényleg ennyire nem tudunk boldogok lenni? Ennyire nem vesszük észre az apró dolgokat, amik naponta körülvesznek minket?  Sokszor sodornak magukkal a napok, sok a stressz, van mikor jól viselem, de olykor kiakasztanak a női ,,második műszakos” teendők. Biztos öregszem J vagy csak úgy? Csuda tudja.

Időnként azon veszem észre magam, hogy tele vagyok keserű dolgokkal, holott egy csomó mindennek örülhetnék is helyette. Nagyon szeretnék elköltözni, de az erkélyt, ahol most egy nyár-színű, csíkos függőszék lóg, zöld szőnyeg van lerakva, tele van virágokkal, élettel, igazán szeretem most is. És igen, néha napján, amikor túl sok a fejemben a dili, amikor lóg a belem, akkor szoktam magamnak 15-20 percet engedélyezni a láblógatásra és hintázásra odakint, miután hazaértem. Télen persze nem J most meg még csak felöltözve, de igenis kell.

Szükség van rá, hogy néha magunk legyünk, hogy feltehessük a lábunkat, hogy várjunk egy kicsit a szatyrok kipakolásával, hogy egy gyors zuhany után picit hátradőljünk a kanapén, vagy egy kényelmes fotelben. Ha az erkélyen hintázok éppen az említett napsárga és kék csíkos székben, akkor szeretem a felhőket bámulni, ahogy a hihetetlenül kék égen úsznak. Beleképzelek mindenfélét a formájukba, vagy hallgatom csukott szemmel a madárcsicsergést. Igyekszem kikapcsolni a többi városi alapzajt és csak a jóra figyelni.

Ilyenkor elcsípek egy kis időt a házimunkától – de jó, hogy feltalálták a mosógépet, ugye? J – és kézbe venni egy könyvet, magazint, valami olvasnivalót. 15-20-25 perc. Persze sokszor magával ragad a történet, ezért aztán főzés közben is viszem a konyhába, és amíg rotyog valami, addig ott ücsörgök és elolvasok 3-4 oldalt két keverés között.

Örülök, amikor van néhány olyan nap, hogy nem rohanok sehova. Sem vásárlás, sem posta, sem intéznivaló, sem fogorvos, sem hivatal/bank, semmi. Egyszerűen és simán csak hazamegyek. Kényelmesen kigondolom, mi legyen a vacsi és a másnapi ebéd – ha ezt korábban még nem tettem meg – lezuhanyozok, megmosom a hajam, turbánt csavarok köré és kényelmes ruhába bújva megiszom egy finom zöld teát. Ez a kis szeánsz erőt önt belém.

Majd egyszer csak felpattanok és nekiállok sürögni-forogni, megcsinálni amit kell. Ezek a jó napok. J

Az említett könyvben nagyon hiányoltam valamit. Azt a 100 levelet, amit a főszereplő lánynak írt egy nagyon kedves, Down-kóros szereplő azért, hogy meglegyen a 100 levél, ami igazán a boldogságról szól. Benne a napsütéses reggel, a madárcsicsergés és még ki tudja mi minden. Szépen nyitva hagyott gondolat volt az írótól, mert így mindenki saját maga tud elgondolkodni azon, vajon őt mi teszi boldoggá?

Majestic VIII. Henrik

Hűűű.... szabi alatt kezdtem bele és túl vagyok a The Tudors - A Tudorok című szenzációs sorozaton. Természetesen ki másról is szólna, mint a híres VIII. Henrik királyról.

Forrás: http://clothesonfilm.com/video-the-tudors-exclusive-interview-with-joan-bergin/19984/

Már az elején a hatása alá kerültem. Máskor is előfordult ez már velem, ha olyan filmet láttam, vagy olyan könyvet olvastam, amit igazán jól készítettek el, vagy írtak meg.
Ez a sorozat nagy volumenű, részletes, aprólékos, szenzációs. Úgy láttam, minden színész, minden egyes részben a végletekig beleélte magát a szerepébe, azonosult avval, akit alakított és szinte benne élt.

Fantasztikus az a kultúra, melyben a történet játszódik. Nem gondoltam eddig sem, hogy eleink szentek lettek volna, na de itt aztán van bőven ágyjelenet. Van romantika, van fensőbbségesség, van tisztelet, van akarat, van alázat. A hierarchia minden szintje jól elkülönül és remekül van megjelenítve.
Van rengeteg ármány, van összeesküvés - melyik királyságban nem volt és mai napig is mindig van - van kemény igazságszolgáltatás, vagy csak királyi akarat. Hullanak a fejek és tulajdonképpen sok a hulla. Akkor más értéke volt az életnek, mert az egy keményebb világ volt. Van akaraterő és kitartás, van szerelem. És mind-mind a legmesszebbmenőkig maximálisan tökéletesen alakítva. Csak ámultam végig ezt a rengeteg részt és alig bírtam rávenni magam, hogy éjjel már hagyjam abba és másnap folytassam.

Csodásak a színészek és egy jó sztoriban persze mindig van kedvencem. Most éppen maga a király, VIII. Henrik - Jonathan Rhys Meyers, illetve Thomas Cromwell - James Frain, és Charles Brandon, mint Suffolk hercege - Hanry Cavill. Tisztára odavoltam/odavagyok értük. A női szereplők is jók voltak, de tőlük nem ájultam el. A király minden ,,korában'' tetszett, de talán a 40-es éveiben a legjobban. Az a pár ősz csík, a jó maszk szenzációsan sikerült. Igazán sármos lett. Na és az a kis ferde mosoly, amibe beleszerettem. Ilyet eddig csak Bruce Willis és Robert Pattinson tudott.

Forrás: http://www.fanpop.com/spots/the-tudors/images/17201381/title/tudors-s3ep1-screencap

Külön megemlítem, hogy mennyire szépek voltak a ruhák. Minden kosztüm, amiben játszottak, teljesen korhű volt, csodálatos kelmék, gazdag díszítések, szép kiegészítők és ékszerek voltak végig a filmben. Nem sajnálták a pénzt, ez látszik az egészen: ruhákon, berendezéseken, mindenen. Gazdag élményt nyújt a sorozat mind látványra, mind a történet mélységét illetően.

Suffolk hercege:

Forrás: http://www.mtv.com/photos/meet-henry-cavill-the-new-superman/1656946/5646139/photo.jhtml

Még pár napig dédelgetem magamban a képeket, az élményt és majd talán hét végén fogok újra igazán filmet nézni.

Thomas Cromwell:

Forrás: http://poptimal.com/2009/05/the-tudors-a-fools-errand/

Addig is elkezdtem olvasni Naomi Novik: Őfelsége sárkánya című regényét. Kíváncsi vagyok, mert Apácska szerint van köztünk hasonlóság: én is sárkány vagyok, szeretem a halat és szeretek pancsolni. Na ebből mi lesz vajon? De mint barátnőmmel leveleztem: nem árt, ha az ember tisztában van a felmenőivel és tudja, merről fúj a szél. Ugye?

Kulcs

Egyik nap jövök be hátul a lépcsőházba, a lépcső tetején szinte összeütközök egy fiatal, szőke lánnyal, ahogy nyitja az ajtót. Tartja a kulcsait a tenyerében és sietősen kérdi, hogy szerintem melyik kulccsal kell kimenni az első kapun?

Néztem rá nagy hülyén, mit akar? Milyen kulccsal? És mégis miért kellene a kapuhoz belül kulcs? De nagy bölcsen csak ennyit mondtam: A kilinccsel!

Szóval: én is szőke vagyok, de csak festett ;) és igen, van aki belül is szőke

Novemberi levél

Muszáj megírnom, kiírnom és leírnom. Mert erre a meseszép őszre, amit idén kaptunk, mindenképpen emlékezni akarok.

Szerettem minden napsütéses szeptemberi reggelt. Szerettem, ahogy  délutánra forró lett még a levegő. Jól esett a langyos melegben otthon, a kertben egy nyugágyban heverészni és ,,semmit csinálni''. Csak néztem a délutáni megnyúló arany árnyékokat. Lehunyt szemmel  hallgattam a hegy hangjait. Az ezernyi madár csicsergését, a tücskök ciripelését.

Itthon reggelente pár percet ácsorogtam az erkélyen, a korai napsütésben. Az illatok keveredtek már. Nem volt már nyár, ezt csak korán reggel lehetett érezni, ahogy megváltozott mindennek az illata. De ősz sem volt még, mert nem volt csípős az idő, még nem lehetett a termések illatát érezni. Szerettem nagyon ezt az őszt.

Októberben is ajándékként éltem meg minden langyos, meleg napot. Szeretek korán kelni, hétvégén sem az ágyban hencseregni, hanem inkább az erkélyen állva nézelődni. A kora reggeli vörös napfényben megcsillanó öröknyálakat, a pókocskák mérhetetlenül vékony selyemfonalát, ahogy a láthatatlan szellő lebegteti őket. A levelek arany színeit, ahogy meglibbennek és megrezdülnek. A cinkék bandázását, ahogy fáról-fára ugrálnak, az idei tengelicfiókák csivitelő csapatait. Egységben az erő, gondolom :) Közben a vércse család is gyakorlatozik, az egyik szülő egészen közel kanyarodik a házak kötött és alulról csodálom fenséges röptét.

Most pedig november van. Szépen, lassan csúsztunk bele, napsütéssel és lassú, nyugodt, ráérős lehűléssel. Azt mondanám, hogy finom ez a november. Szép lassan felmelegedtek a radiátorok és becsukódtunk, reggel jól esett a kacsapaplan alatt nyújtózkodni. Délután még lehetett egy jó nagyot szellőztetni, de a ruhaszárítók már beköltöztek. Az erkélyen kivirágoztak a tarka krizantémok, újra méregzölden növöget a petrezselyem. Az árnyliliomok és a tűzliliomok szépen lassan visszahúzódnak, viaszos leveleik kezdenek lesárgulni. A fák az utcán kezdik ledobni aranyló üstöküket, csak a csörgőfa tartja meg rozsdabarna terméseit. Olyan finom, szép és csendes most ez a november, azt mondanám, hogy méltóságteljes. Így kellene minden évben lennie. Hogy legyen idejük a csodálatos fáknak, a szép bokroknak felkészülniük a télre.

Hetek óta nem esett az eső, és nem változott szinte az időjárás. Azért érezni, hogy lassan vége az ősznek is, mert az idő egyre hűvösebb. A reggelek nyűgös-deresek, hideg és nyirkos a levegő, szürke minden, még a köd is ránk telepedett, mint egy hatalmas lepel. Mégis valahogy olyan békességes. Ha köd van, akkor sokszor csönd van. Ma reggel olyan csend volt, hogy amikor kinyitottam a szemem, egy pillanatig csak füleltem. Finom meleg van itthon, a hideg kint rekedt. Nincsenek hangjai, ma még a cinkék sem látogattak fel hozzánk, hogy egy kis napaforgót csipegessenek.Majd ha süt a nap :)

Tegnap délután viszont feltűnt valami. Korán végeztem, mint egy rendes pénteken. Kiszálltam a kocsiból és úgy feltámadt a szél, hogy ha nem csapom be az ajtót, akkor talán visszafúj a kocsiba :) Felkaptam a kabátomat és az égre néztem. Halványszürke volt, mégis valami más. Illatok jöttek-mentek: fanyar termések, ropogós-száraz levelek illata, egy kis füst, ahogy néhol begyújtottak, és csípős illatok is, mint amikor télen hirtelen nagy levegőt vesz az ember a hidegben.

És akkor rájöttem. Tudtam. A szél.
Pár óra múlva a szél a fák összes drága arany és őzbarna levelét kézbesítette. :) Hordta és vitte, mindenhova tett belőle. Telerakta a parkoló autók szélvédőit, a járdákat, az utakat. Én is kaptam :) Épp az egyik krizantémot kötöztem összébb, hogy busa virágjait ne törje le a szél, amikor egy szép falevél felrepült a szél szárnyán és a karomra telepedett. Gondoltam: saját kézbe kézbesített küldemény. :))) Akkor megálltam kicsit, a csipkepiros kapucnis felsőmet összébb húztam magamon és megnéztem mi is történik éppen.

Minden fáról egy délután alatt eltűntek a levelek. Reggel még voltak, és most huss! Ágaik a telet várják már, tavaszig nem rejtik már el a kis cinkéket és a szarkafészkek is láthatóvá váltak. Átlátszó lett minden, olyat is láthatok, amit lombfakadás óta nem. Ha most a szürkeséget felváltaná egy kis napsütés, az ágak között csíkokat festene a járdára az árnyék. Szép lenne :) Úgy állnak most a fák, mint akik felkészültek a télre. Visszahúzódtak, mély álomba merültek, most már jöhet bármi, ők majd csak tavasszal akarnak ismét tudomást venni a világról.

Köszönöm a levelet, elolvastam. Köszönöm ezt a meseszép őszt. Remélem, hogy a telünk is szép lesz idén.

Elfogultság

 Tegnap torna közben - épp egy olyan résznél, amikor már erősen gondolkodóba estem, hogy miért is kell még magamon kívül 2 db 2 kilós súlyzóval csinálnom - amolyan ,,belső látásom'' volt. Hallottam az instruktor Norbi hangját, csináltam amit kellett, csak mintha nem is lettem volna ott. Láttam, ahogy lendítem a kezem, ahogy formálódnak rajta az izmok, ahogy kidagad egy-két ér. Amúgy ez még tetszik is.

De szerintem edzés közben és után jobb, ha nem lát pasi, főleg Apácska. Mert totál csapzottan, leizzadtan, elfáradva, csöpögő hajjal nem nyújthatok túl épületes látványt. Viszont épp ennél a fura látásmódnál jutott eszembe, hogy Anyci hétvégén látta csak, hogy pár hete levágattam a hajam. Egész rövid most. És azt mondta, hogy most valahogy olyan szép vagyok.

Ez olyan jól esett, hogy átöleltem. Tudat alatt úgy látszik még tegnap is érdekelt a téma, mert torna után jól megnéztem magam a tükörben. Amit egyébként nem igen szoktam, érthető okok miatt. Nem is volt annyira gáz, amit láttam. Jó, még mindig dagadt vagyok, de valami jobb. Jobb a tartásom pl,. mint egy éve. Jobb a közérzetem is, Jobb a hajam is, szerintem. Igen, talán mintha kicsit nyíltabb lenne az ábrázatom is. De mindez nem számít.

Az számít, hogy a Nyunyi szépnek lát. Najó... még ha elfogult is, azért hiszek neki. Ráadásul ez a lelkemnek micsoda jó érzés  Kapott anyagból ezt tudom most kihozni. Köszi Anyu!

Augusztus illata

Hajnalban felébredtem, de sikerült még visszaaludnom. Egyébként sem értem, hogy mostanában mitől vagyok ennyire alvós. Mióta elmúlt a 2 hét igazi, forró, tüzes, ropogósan száraz nyár júliusban, azt pedig felváltotta valami hűvös és monszunos időjárás, azóta éjjelente itthon is hűvös van. Voltak olyan napok, amikor még fáztam is, így nyár ide vagy oda, előkerültek a kacsapaplanok. Könnyűek, mint a pille, sosem izzad bele az ember. Talán emiatt van, hogy szuper jól alszom, és szinte sosem elég. Bár ez rám amúgy nem jellemző, gondolom a hajtás, a késői ágyba kerülés, a bizonyos napokat megelőző napok, és sok minden is hozzájárul ehhez.

Gyerekkoromban szinte büntetés volt, amikor ránk szóltak az ősök este 9-kor, hogy húzzunk aludni. Mostanság elgondolkodom rajta, hogy talán jót tenne, ha legalább hetente 2-3, esetleg 4 alkalommal tényleg olyan korán feküdnék le. De itthon akkor még zajlik az élet és ezer a dolog, különben sem kell annyit aludni ugye, mert még a végén átalussza az ember az élete felét. Ez valami régi bölcselet, nem tudom honnan jött.

Visszakanyarodva a reggelhez.
Amikor felébredtem, megtettem rendszeres körjáratomat. Ez olyan fura női dolog biztos, amikor tökálmosan körbemegyek a lakásban és tulajdonképpen semmi sem történik. Amolyan ösztönös járőrözés ez, hogy minden rendben. Bár a kutyák is csinálnak ilyet, na mindegy. De még anyuéknál a kertben is imádom ezt: hajnalban papucsban a harmatos fűben kóvályogni és szemügyre venni a birtokot.
Behoztam a kis törölközőmet az erkélyről, ahol tegnap csak lazán rádobtam a ruhaszárító tetejére, most reggel pedig finoman átmelengették a napsugarak. Lezuhanyoztam és mikor elhúztam a függönyt, érte nyúltam. Igen, nekem ez egy bogaram, hogy külön törölközőbe törlöm a képesebb felem és másikba önmagam, még ha tiszta vagyok, akkor is. Ahogy az arcomhoz érintettem és beleszimatoltam, olyan, de olyan finom illata volt a türcsinek, hogy egyetlen pillanat alatt elöntöttek az emlékek.

Hogy milyenek? Hmmmmm.......
Gyerekkorom nyarainak augusztusi reggeli jutottak eszembe. Amikor kimásztunk a sátorból - na nem túl korán, de még a nagy meleg előtt - és persze akkor, ott is kötelező volt a mosakodás. Az ott használt, az éjjel hűvösét magába szívó, a hajnal harmatának gyöngyeit felitató, a nyugodt, már nem feszes és tüzes, de meleg augusztusi napsugarak illatát árasztó törölközők jutottak eszembe.
Mert ez, most, ma reggel, éppen olyan illatú volt. Én meg lélekben éppen olyan gyerek voltam egy fél percre, mint akkor. Furcsa, hogy mit mihez köt az ember, mert biztos, hogy akkor, ott Apostagon, a törpefüzesben ez soha nem jutott eszembe. De most, harminc évvel (úristen, de komoly....) később viszont igen.

Evvel az élménnyel indult a reggelem - később Apának is elmeséltem. Anniyra megindított, hogy könnyes lett a szemem. Nem tudom, mit siratnék, egyszerűen csak megható volt az egész. Bevillannak tábori képek, Anyu piros virágos bikinije, fater a fejszével, Sanyi bácsi az óriási vajling ,,maradék'' túrós csuszával, tesóm a legelső ottani nyáron viselt fradis fürdőgatyójában, a ,,hűtőnek'' ásott gödör, a ,,franszijavészé'', ami piros-sárga margarétás nejlonnal volt körbekerítve csigavonalban, és tiszta komfortos volt a rendes ülőkével, stb. A sátrak, a tűz helye, a tábori zászló, annak őrzése és megvédése éjjel, a Duna... Ó a Duna, az a csodás kis öböl a hatalmas fűzfákkal a partján. Ma már sajnos nincs meg az öböl, mert feltöltődött, pár éve láttam. Olyan érzés volt, mintha a Százholdas Pagonyba tévedtem volna, felnőtt fejjel. Minden sokkal kisebb volt, és nem volt annyira meseszerű, mint gyerekkoromban. Annyi mindent csinálhattunk ott, és egész nyáron ott voltunk. Együtt voltunk a falubeli kölykökkel, mi azt hittük, hogy szabadon, de azért mindig figyelt ránk valaki. Hányszor másztunk a gátőr eperfáira, te jó ég! Hányszor, de hányszor ugráltuk szét a gát és az út sarkában felrakott szénakazlát. Hányszor léptünk véletlenül friss tehénlepénybe, királydinnye tüskéjébe, és csalánba. Ha nagy hajó ment el a Dunán, mindig felfeküdtünk a hullámaira, ahogy azok a part felé értek. Farönkön próbáltunk sorban fennmaradni egymás mögött, aztán dőltünk halomra a vízbe. Vadvirágot gyűjtöttünk, hogy a flottilla őrnaszádját felvirágozzuk. Kukoricát loptunk, imádtuk. Hős cincért látni egy csoda volt, siklótól frászt kapni megint csak. Talált dinnyét neveltünk táborbontásig, de vacak íze volt és csalódást okozott. Nyilván, mert nem édes, hanem Duna-vízzel locsoltuk - amikor eszünkbe jutott. Tarzanost játszottunk a fűzfákon ás ugráltunk az öbölbe, kagylót gyűjtöttünk, szárítottunk ki, aztán mindig ott is felejtettük nyár végén. Hatalmas kosár cseresznyét tömtünk magunkba a falubeli srácokkal, rosszullétig. Egyforintos vizes fagyit ettünk a Gólya presszóban, de imádtuk. Kézilabdányi paradicsomot szedhettünk és haraphattunk, míg ki nem csípte a szánkat. Némakacsát simogattunk, reggelente frissen fejt tejet kaptunk badellából, frissen sült kenyérrel, vagy kakaós kaláccsal, esetleg vajjal. Egyetlen rozoga falubeli férfibiciklivel elvoltunk vagy 10-15-en. Lóhátra ülhettünk augusztus 20-án a focipályán, ami még ma is meg van. Annyi, de annyi mindent csinálhattunk. Csak megköszönni tudom a szüleimnek, mert én ilyen emlékeket senkinek sem tudok majd adni. Másmilyet lehet, de ezt a hihetetlen szabadság-érzést, boldogságot, gondtalanságot biztosan nem. Akkor még más volt gyereknek lenni és belegondolva, boldog és gazdag gyerekkorom volt. Sokat változott azóta a világ.

Most meg ücsörgök széles mosollyal a képemen. Érzem ezt a finom augusztust minden porcikámban. Az illatait, a szellőit, esőit, minden naplementétől szerelmes leszek. És csend van. A városhoz képest, ehhez a rémes lakótelephez képest, mert sokan nyaralnak. Ez is az egyik oka, hogy jobban alszom. Hihetetlen, nyugodt csend van mostanában. A madarak már nem udvarolnak, megnyugodtak, a kicsik kirepültek. A gyerkőcök nyaralnak vagy táboroznak, az emberek fele el van utazva. Nincsenek éjjeli randalírozók. Mérhetetlen csend van.

Néha........ néha nagyon szeretek itt lakni. Máskor meg már gyűlölöm, elegem van, idegesít és megfojt. Igen, ez a jó szó: megfojt és megfulladok itt. Tér kellene, egy kis levegő, egy kis föld a talpam alatt, mert szét tudnék robbanni a feszültségtől. Tudom, mi okozza. Ez a tétlen várakozás. Mikor már menne az ember, már csinálna, tenne valamit, már máshol jár lélekben. Nem, valóban nem vagyok türelmes, inkább nyughatatlan. Mert fejben és lélekben tudom, hogy nekem már máshol lenne dolgom, ott kellene szorgoskodnom.... Mégis, valamikor biztosan megszépülnek majd ezek a képek, mert ebben izgalom is van. Majd valamikor jó lesz visszaemlékezni. Hiányozni nem fog. Egyetlen dolog fog csak hiányozni: a hegyem. De más nem. Úgy mennék már... Úgy szeretném máshol is érezni az augusztus illatát.

A gyűrű

 Megismerkedésünk utáni első születésnapomra kaptam a Szerelmemtől a gyűrűmet. Olyan gyűrű, amit ő tervezett és úgy csináltatta meg aranyművessel, ahogy elképzelte. Kedvenc virágom, egy fehér rózsa, és egy bimbó van levelek koszorújába fonva. Nagyon szeretem. Egyedi, ilyen senki másnak nincs, ez csak az enyém.

Ezt a gyűrűt csak otthon nem hordom. Bársony ékszeres dobozban pihen minden éjjel. De minden este, amikor leveszem, megpuszilom, úgy teszem el. Minden alkalommal hálát adok - gondolom Istennek - azért, hogy vele lehetek. Köszönetet mondok, hogy megismerhettük egymást és azóta is jóban-rosszban együtt lehetünk. Mérhetetlenül hálás vagyok a sorsnak, mert olyan társat kaptam, akire felnézhetek, akihez bújhatok, aki támogat, elfogad és szeret. Mindig gyötör a lelkiismeret, hogy én talán ezeket nem tudom megadni neki. Hogy túl sokat sárkányoskodom, hogy kevésbé vagyok türelmes, mint ő velem.

A gyűrűm, mint véget nem érő kör, mint megújuló érzés-hullám, ami önmagába tér vissza, mindig emlékeztet arra, mennyire szeretem Őt.

Hofi örök igazságai

Egyik kollégám benézett ma az irodámba és szóba került Hofi egy - nem meglepő módon - ma is igaz szösszenete:

Két pasi találkozik, akik régen látták egymást és beszélgetnek.

- És most hol dolgozol?

- A Népjóléti Minisztériumban. És te?

- A Tengerészeti Minisztériumban.

- De hát olyan nincs is!

- Miért? Népjólét sincs...

Azért kicsit elgondolkodtam rajta.

A jövőre nézve

 Valamelyik héten találtam egy linket valahol, de ha agyon(?)ütnek sem tudom, hogy hol.

Kíváncsi voltam, érdekel a téma, így hát feliratkoztam az ingyenes hírlevélre itt.
Igen, ez most egy reklám, mert megmondom őszintén, megéri. Konyhatervezéssel kapcsolatos információk, tippek, fontos tudnivalók érkeznek levélben, rendszeresen. Ma kaptam a harmadikat és olyan banálisnak tűnő dolgok nem jutnának eszembe, ha szükségem lenne rá, hogy szinte a homlokomra csapok: te jó ég, tényleg!

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné a konyháját felújítani, átalakítani, gépet cserélne benne, vagy akár újat tervezne, átépítene, stb. Mindenkinek tudnia kellene ezeket :)

Aztán a jövőre nézve - szintén nemtom' honnét - megnéztem egy másikat is. Ez meg egy redőnyös fickó. Ja tudom! az Otherside-on szólt hozzá egy bejegyzéshez az úr. Onnan kolbászoltam el hozzá. Először szokványos website... aztán elkeveredtem erre az oldalra.

Leesett az állam.... hát így is lehet? Azta... és hűű... Szóval nem dőlök be én sem akárminek, de ha valaki ezt így fel tudja vállalni, a saját arcát adva hozzá, akkor azt gondolom, hogy ez már döfi! Ő tényleg él-hal azért amit csinál és valóban hosszú távon gondolkodik. Mindenkinek így kellene.
Olvasom tovább... saját maga után összetakarít? Vigyáz az én dolgaimra, és akkor jön, amikor én akarom, nem amikor ő? Szóval, totál döbbenet. De jó irányban. Annyi ilyen témájú oldalt megnéztem már, voltak kedves szavak is, akciós ajánlatokat, olcsó árakat ígérő színes, tiri-tarka figyelemfelkeltő oldalak is. Pont az, amitől olyan ,,sufni-tuning-íze'' lett a dolognak. Itt meg csak ez.
Ha el tudunk költözni, mindenképpen - már csak a biztonság és a biztosítás miatt is - kell redőnyről gondoskodnunk. Akkor viszont nem lesz mindegy, mit-hol-kitől-hogyan-mennyiért-stb. kerül sor majd erre. Elmentettem az oldalt, hátha ő lesz a szerencsés.

Karikák

 Karikák vannak a szemem alatt. Ronda, nagy, felete karikák. Pedig komolyan: én alszom. Mostanság későn fekszem le, hogy végig tudjam aludni az éjszakát.

Van amikor sikerül is, mégis sokszor felébredek hajnalban. Van mikor Apácskát hesegetem az ágyba és olyankor nagyon morcos vagyok. Bocs Szívem   

Máskor meg csak úgy felébredek valamire, teszek egy tiszteletkört a lakásban, iszom, stb., majd visszafekszem. A satöbbi pl. egy szellőztetés. De ma arra ébredtem 4-kor, hogy huzat van, zizeg az alufólia 3 mm-re kilógó széle a tartóban. Becsuktam a konyhaablakot, visszafeküdtem. Pár perc múlva a hajnal első sugaraiban a madárkák kezdtek rá. Előbb egy rigócska, de valami veszett hangosan trillázott    Ez még csak-csak elment volna, mert az egyik legkedvencebb madárkám és megbocsátom neki, hogy megint szerelmes. De pár perc múlva csatlakozott hozzá egy nagy csapat tengelic, akik valamiért veszett jól érzik magukat a kertváros szélén a panelok közti parkokban. Gondolom mert van kaja, pia, stb :) Az idei kis tengelicek egészen jövő évig, míg majd ők is fészkelni kezdenek, együtt vannak és vicces, szürke csuhás kis bandát alkotnak. De hogy mind egyszerre tud csipogni, az haláli! Olyan csivitelésbe kezdtek, hogy 4:45-kor még az órát lestem. Gondoltam, na ennek az alvásnak 6-ig már lőttek. Ide-oda forgolódtam, mint csirke a panírban, és naná, hogy nem tudtam visszaaludni.
Amikor végre elszenderedtem, akkor jött valami kukázó és a tegnap este kitolt kukából szedegette az alumínium dobozokat. Evvel még nem volna baj, de az isten áldja meg, ott kezdte el összenyomkorászni és zörgött-csörgött velük vagy jó 20 percen át. Nem sok hiányzott, hogy leszóljak neki, húzzon a francba! Hát csókoltatom azt, akinek nincs annyi esze, hogy már összenyomva dobja ki azt a dobozt. Mellesleg úgy kevesebb helyet is foglal a kukában. De ezt az eszetlent is, aki senki másra nincs tekintettel. Ő kukázik és zörög. Meg bár kukázik, de biztosan kap segélyt, és tulajdonképpen belőlünk él. Még az is lehet, hogy jó neki úgy, ahogy van és nem is akar változtatni ezen. (azért mondom, mert már sokszor láttam erre a manust) Legalább ránk, mint ,,kenyéradóira'' lehetne tekintettel. Mégiscsak be kellett volna szólnom neki.

Amikor végül kimásztam az ágyból, hogy na akkor ébredés, olyan fáradt voltam, mint akit bunkósbottal eltángáltak. Elmentem ide-oda, és mikor már zuhanyzás után felkapcsoltam a lámpát a fürdőben - fésülködéshez nem árt a fény - akkor láttam meg az ájszakai ajándékot a szemem alatt. Persze nem volt idő kis jegelt vattapamacsokra, meg kondícionáló szemkrémre, meg egyebekre mivel indulás előtt álltam. Ezért ma ezekkel jöttem dolgozni. És még mindig nem múltak el.... rémes.

Nem vagyok egy hiú alkat - egyébként Apácska ebben simán überel -  de ez azért fáj. Fáj, mert 10 éve meg sem kottyant volna az ilyesmi, most meg... monoklikkal járok. Ilyenkor úgy érzem, öregszem és hiába vagyok lélekben még 24, kiütközik a plusz tizenév. És én ezt nem akarom.

Ezért úgy döntöttem, hogy ma futás-főzés-fürdés után ledőlök olvasni és még a tévét sem kapcsolom be. Ha elalszom, akkor elalszom és reggelig aludni fogok. És hideg vízzel is lezuhanyzom az arcom, hátha kisimulok és felüdülök kicsit.   

Update: ma (másnap) hajnalban is felébredtem, ismét a tengelic-csapat tanyázott a parkolóban és baromira örültek a világosságnak. Ennek hangot is adtak a kis drágák, így ma kb. megint egy órával korábban keltem fel, mint akartam.
Vagy fejbe kellene verni engem, hogy aludjak rendesen, vagy kikapcsolni valami ösztönt, ami miatt felébredek, nem? :)) na jó, ez vicc. De az is, hogy minden nemnormális zajra - és ez éjszaka vagy hajnalban bármi lehet - felébredek. Segítséééééééég :) most bezzeg majd' leragad a szemem és ha valaki hanyatt lökne, menten elaludnék.

Gyerekkori nyár

 Tavaly ilyenkor emlékeim szerint majd' befagyott a seggünk sejhajunk. Most viszont nagyon meg vagyok elégedve az idővel. Tulajdonképpen nagyon szeretem a nyár elejét.

Ilyenkor reggel finom hűs a levegő, lengedez a szellő, csodaszép, ahogyan besüt a nap az ablakokon. Még a bambuszrolókat is üzembe helyeztem tegnap és ma reggel, ami még egy direkt látvány is amellett, hogy jótékonyan szűri a napsugarakat. Egy panelnál ez fontos.  
Szeretek ilyenkor korábban kelni. és már az az 5-10 perc is elég, amivel megelőzöm az órát. Mondjuk ma éppen nem, de egyébként sűrűn. A hírek szerint meleg lesz ma, és halászgatyót vettem fel, mert vásárolnom is kell menni, akkor meg fő a komfort. Ja persze, kis szandálban! De hülye vagyok, na mindegy.
Szóval szeretem a májusi nyarat, amikor még nem tikkasztó a hőség és nem szárazak a füvek a réteken, kertekben, amikor még minden harsog az élettől, és erőtől duzzad.

Tegnap este  - pitasütés közben - lógtam a konyhaablakban. És akkor megcsapott az az illat! Olyan illata volt a levegőnek, ahogy falevél sem rezdült - és egy kicsit végre nem szállt a nyárfapöszmő - mint gyerekkoromban. Direkt figyeltem az utcát, és furcsa, de volt 2 perc békességes csönd, amíg nem járt arra egyetlen autó, busz, őrült motoros, pizzafutár, semmi sem. Na azt a 2 percet nem cseréltem volna fel semmivel. Az a 2 perc volt a tegnap csúcspontja, a béke, a pihenés, a nyugalom, a boldogság. Olyan furcsa, meghatározhatatlan érzés tört rám, ahogy a lemenő nap sugaraival színezett felhőket és az én Fujijama hegyemet néztem, hogy majdnem elsírtam magam. De ez csak a teljes lelki béke és boldogság volt. Ha egyszer nem itt fogunk élni, az egyetlen dolog, ami hiányozni fog, az a hegyem látványa. 32 év alatt annyira megszoktam, hogy ott van. Na szép is lenne, ha egyszer arra ébrednék, hogy nincs ott  
Olyan nagy hatással volt rám a tegnapi 2 perc, az illatok, és minden, hogy mai napig is kitart. Ilyenkor szép az élet és szép a világ és az sem zavar, hogy sok a munkám  

Elfáradtam

 Éppen az ebédemet csipegetem, és úgy érzem, leragad a szemem. Totál fáradtnak érzem magam és nem tudom, mi tudna felpörgetni. Meg fázom is, mert ide nem süt be a nap. Legalábbis az én munkaidőmben egyáltalán. Dög fáradt vagyok.

Előbb bejött a főnököm csillogó szemmel, éppen egy szerződést készít elő és kikérte a véleményem egy pár dologgal kapcsolatban. Én ülök itt, mint egy .... nemtommi. Persze, válaszoltam, intézkedtem, stb. Csak éppen nem voltam túl lekesítő. Pedig megérdemelte volna. :)

Legszívesebben hanyatt dőlnék otthon a hatalmas pihe-puha ágyunkon és egy jót aludnék. Nem kellene sok, csak 2-3 óra, érzem. Utána fitt és üde lennék megint. Ehelyett olyat fogok elkövetni, amit nem szoktam: lemegyek az automatához és iszom egy keserű tejeskávét :)

Anyák napja

Engem ma tuti megcsípett egy cecelégy, mert olyan szinten vagyok álomkóros, hogy egészen reggel 8-ig aludtam. Nálam már ez is nagy csoda. Mikor felébredtem, átvonszoltam magam a nappaliba, ahol még az esti sárkányfészkem is ott volt, így oda bekucorogtam. Nyomogattam kicsit a tévé távirányítóját, majd olvasgattam, végül reggeliztem is, mert már majd' éhen haltam. Persze Apácska vígan durmolt, csak 11-kor szóltam neki, hogy már igazán kimászhatna az ágyból.

Eközben olyan bánat egy idő van kint, hogy még élni sincs kedve az embernek. Ez az igazi, brit fűnövesztő-idő. Utálom.

Később a sütés-főzés idején már kicsit elevenebb voltam, még két adag ruhát is kimosattam a géppel, de azóta, hogy mindennel elkészültem, csak ásítozok nagyokat. Persze nem fekszem le, mert akkor majd éjjel nem tudok aludni, így csak nyűglődök.

Ma még erkélyen sem lehet ücsörögni a függőszékben, mert befagy az ember mindene. Igazi utálatos idő van.

És anyák napja is van ma. Idén, május 1-én, a munka ünnepén, ami persze vasárnap, mi más Ezért egy kis jókedvet csak ez ad, megyek fel is hívom az én Nyunyimat és ma is megpuszilgatom. Aztán mikor Apácska beszél majd Évaanyuval, őt is megpuszilgatjuk.

Ezt Anyunak:

kép innen: http://debigabi.blogspot.com/2010/05/szepseges-rozsaszin-gyongyvirag.html

Évaanyunak pedig ezt:

kép innen: http://3.bp.blogspot.com/_Qhf5U5A0SKg/TPVlAHRkBGI/AAAAAAAAAtc/SmavBU_f98s/s1600/white+lilies.JPG

Fokföldi ibolya

Tegnap reggel elhúztam a függönyt és egy kis csillogó csoda várt rám. Hogy lehet valami ennyire gyönyörű?Tele van apró csillámokkal minden virágjának minden szirmocskája... Meghatóan tündérkertes, ugye?

Hátszél

Tegnap autókáztunk, bár nem ok nélkül. Végül Délegyházán kiszálltunk a szélbe. Mert az igaz, hogy verőfényes napsütés volt, de úgy fújt, mint a Mistral, ami a szólás szerint még a szamár fülét is lefújja a fejéről.

Apa még sosem járt a tavaknál, és vízügyi végzettségéhez képest én voltam meglepődve, hogy rácsodálkozott a tavak türkizkék színére. Pláne ha még nyáron látná azokat! Két tó között egy kis hídon átballagtunk egy töltésre, ahol egy kivágott nyárfa tönkjén ücsörögve készített néhány képet. Ez az egyik legjobb, eltekintve a viharos hátszéltől, amitől pont olyan fílingje volt az egésznek, mintha egy tengeri vitorláson ültünk volna.

Nem bűnös

Tuti, hogy következő életemben ügyvéd vagy jogász, esetleg bíró leszek! Nagyon tetszik az a szakma.

A cím viszont egész másról szól most nekem. Nem mintha evvel felmenteném magam. Csak azt gondolom, hogy jó lett volna mindazt, amit olvastam, már vagy 25 évvel ezelőtt tudni.

Apa azt mondja, ne legyek ennyire elvakult. Legyek óvatosabb, mert nem biztos, hogy az én lelkesedésem a téma iránt, másnak is annyira fekszik/tetszik. Hogy más is úgy tud vele azonosulni, mint én. Ezen elgondolkodtam.

De! Ha azok, akik hisznek benne, akik váltottak, akik csinálják, akik változnak, akiknek sikereik vannak, akik evvel bíztatni tudnak, akik evvel lökést adhatnak nem lelkesednek érte eléggé, akkor mi értelme lenne?
Mert ez a könyv tényleg az igazságról szól. Ezt mindenkinek el kellene olvasnia, nemtől, kortól, alkattól függetlenül. Annak aki egészséges, és annak aki nem. Tananyaggá tenném. (mint még jópár dolgot is, de ez majd egy másik téma lesz.)

Olvassátok el Schobert Norbert A kövér ember nem bűnös c. könyvét.

A király beszéde

 Jajj de tetszett! Nemcsak azért, mert imádom a manust. Számomra azóta az angol úriember etalonja, mióta egy éjszaka alatt végignéztem a Büszkeség és balítélet BBC által készített verziójának ,,röpke'' 6 óráját. Colin Firth egyszerűen szimpatikus és kész.

Most pedig nagyon vártam ezt a filmet és már 2 nappal korábban foglaltam helyet rá a neten. Jól tettem! Rég nem voltunk úgy moziban, hogy foglaláskor már a fél nézőtér foglalt volt.
A király beszédét méltatni szerintem nem kell. Jó a sztori, mert igaz. Jó a megközelítés, mert nem nyálas, nem csöpögős. Jó, mert nem a flancolásról szól, hanem az emberi oldaláról közelít meg egy uralkodó családot, minden személyes gondjával és emberi gyarlóságával együtt. A film történetét hadd ne részletezzem, mert lelőném a lényeget.

Kép forrása: PORT.hu

A másik, hogy senkit se riasszon vissza az, hogy felirattal látja a filmet! Ha rajtam múlna, ez sosem lenne szinkronizálva. VI. György dadogását és ebből eredő problémáit nem tudom elképzelni úgy, hogy nem Colin Firth hangjával hallom és mimikájával látom. Ezt nem szabad szinkronizálni és csak remélem, hogy nem is lesz. Bánnám, ha igen. Ráadásul rég mondtam olyat, hogy kell nekem ez a film, de ez igen. A király beszéde kell! Ott kell lennie a polcon, mert ez olyan, amit újra és újra elő fogok venni és sosem tudom megunni. Mint ahogy a Büszkeség és balítélet is többször kerül lejátszásra és az sem zavar, hogy a könyvet is ötször olvastam és szinte szóról szóra tudom már a szöveget. Még most is roppant jól szórakozom rajta! :)))) Örök darab.

Ritkán néztem eddig Oscar gálákat, de idén nagyon fogok drukkolni, hogy Colin Firth ezért a szerepért kapjon egy olyan kis arany szobrocskát. Igazán megérett a szerephez, nagyon jól áll neki, végtelenül hiteles és fantasztikus az alakítása. Ezért anyusnak és apusnak is foglaltam helyet holnapra és kíváncsian várom a véleményüket.

Egyetlen dolog, ami nem tetszett. Nem rossz a szemem, de szerintem a mozigépésznek igen. Tök homályos volt a film. Én nem tudom elképzelni, hogy eredetileg ennyire homályosra csinálják ma a filmeket, mert a felirat is homályos volt. Ezen igazán javíthatnánk, hogy élvezhetőbb legyen. Oké... nem a kék lagúnát akarom úgy látni, hogy minden hal minden pettyét ki lehessen venni, de azért mégis. Erre igenis oda kellene figyelni. Viszont ami tetszett: abszolút kultúrközönség volt ott és nem volt film közben fecsegés, csámcsogás meg zizegés és csak egy mobil csörrent meg. Simán végigültük a két órát úgy, hogy még fészkelődni sem kezdtett senki. A vége előtt sem állt fel senki, sőt utána is csak nagy nehezen kezdett szedelőzködni a tömeg. Mindenki a hatása alá került.

Összefoglalva: ezt a filmet látni kell!

A hétvége meglepetése

Csak mutatom Réka unokahúgomék Benedek fiát és a Kedvesem, akik valami rejtélyes oknál fogva férfias barátságot kötöttek szombaton egy színes dömper közbenjárásával, amikor nagypapám 97. szülinapját ünnepelte a család:

Sajnos nem volt nálam fényképelőmasina, így csak telcsivel kattintottam le őket. Apácska mosolyogva, Beni nagy komolyan figyelte, hogy mi a fenével vacakolok az orruk előtt.

Amúgy a buli jó volt, itt is isten éltesse a papámat! Szuper volt a kaja, köszi Zsófi és Öcsi. Az sörben sült oldalas és a brokkolis kukoricasaláta szerintem mindent vitt! Azért ha jól láttam sokan odavoltak a májas és aszalt szilvás, baconbe göngyölt csirkemell falatokért és a töltött káposztáért is. Szóval gratula!
Nem mellékesen gratulálunk Flóra unokahúgoméknak is, mert Eszter kislányuknak megszületett Máté öcsikéje. Méghozzá 26-án. Így papa egy nappal a 97. szülinapja után háromszoros dédnagypapa lett. :) Majdnem egy évszázad van köztük, ahogy keriapu fogalmazott. Fantasztikus, nem? Elképesztő, hogyan lehet ennyit élni, szinte fel sem fogható.

Persze a romokat rendesen otthagytuk a házigazdáknak, de mentségükre: van mosogatógépük :)))

Feszültség

Az utóbbi hetek elég feszesek voltak odabent. Év vége, leltár, határidős munkák, határidők betartatása, selejtezési eljárás utánkövetés, jegyzőkönyvezés és még a napi rutin munkák is.
Aztán újabban megint vakarózom, mikor feszült vagyok. Eleinte csak az ujjaimat, aztán a kézfejem és a csuklóm, most meg már a hasam is vakarászom. És úgy ám, hogy alig bírom abbahagyni. Rémes. Na meg is volt az eredménye a sok idegeskedésnek, mert pénteken délben még a herpesz is előbújt a számon. Remek. De viszonylag hamar lekentem, aztán szombaton még tapaszt is vettem rá. Ki is okosodtam, hogy melyik milyen, melyiken van némi - teafaolajos - antibacis hatóanyag, és a többin meg semmi sem. Mondjuk baromi nehéz felragasztani - vagy én vagyok hozzá túlszőke, nemtom', de egy tapaszt az elején el is csesztem. Na mindegy, a többivel még elvagyok. Vagyis már egészen jól van így 3 naposan, már nem is biztos, hogy kell a tapasz.
Tanulságképpen leálltam a vakarózással is. Hehe...

Hülye az ember, mi mindenért tud aggódni. Pl. a zanyukájáért, aki tökbetegdenemisziknemeszikeleget és úgy kell rámorcanni, hogy de igenis kell a folyadék, ha lázas, sőt valami bogyót sem árt bevenni rá. Nem szeretek rámorcanni, de olyan makacs, mint egy igazi kos. Nah Ma délutánra már jobban volt szerencsére.
Aztán az ember folyton aggódik a zapukájáért is, hogy mindig rendben kiérjen, meg hazaérjen hétvégén a melóból.
Aztán meg aggódik a kedveséért is, hogy rendben legyen a melóhelye és ne legyen túl feszült.
Aztán rágódik kicsit a család másik felén is, hogy ne legyen több gond, mint most van, és ha lehet, inkább csak kevesebb.

Írtó nehéz nem aggódni. De azt hiszem a héten lefoglalok egy időpontot a thai masszázsra, amit muszáj megismételnünk, mert annyira jó volt, hogy hetekig a hatása alatt voltunk. Másfél óra gyönyör!
Olyan talpmasszi, ahol combtőig, aztán hanyatt egészen vállig, majd hason végig a háton, végül felülve az egész nyakon, és a koponyán keresztül masznak meg. Istenkirályság :) Egyszerűen kell még! Na azután tuti nem fogok vakarózni, csak merengek majd, mint a macska, aki felzabálta az egeret

Karácsonyi mizériák

Ugye, hogy be lehet sokallni? Naugye!

Szeretem a karácsonyt. Szeretem a meglepetéseket, szeretek meglepni, szeretek készülni és sütni-főzni. Figyelemmel kísérem a gasztrovilág történéseit, főként itthon.
De. Igen, de.

Feláll a hajam attól, hogy a gasztrobloggerek lassan olyanok lesznek, mint az utánzó majmok. Túúúúdom, hogy valahol ezért is történnek a megosztások, ezért is teszik/tesszük fel a recepteket olyan helyre, ahol sokan látják. Hadd próbálja ki más is. Mégis amikor már a 64543889155523. bonbont látom, elmegy a kedvem mindentől. Leginkább az édes dolgoktól. De attól mindenképpen, hogy látogassam a gasztros gyűjtőoldalakat. Napokig elvagyok nélkülük, pedig ez nagy csoda! Besokalltam, mint az őszi sütőtöktől és a tavaszi medvehagymától.

Úgy elment a kedvem, hogy még a saját vacsijainkat sem fotózom le. Pedig pénteken olyan finom pirított diós salátát csináltam, hogy alig győztük megenni. Nem is maradt belőle, pedig egy egész fej salátából készült és halrudacska is volt mellé. De mondhatnám, hogy inkább az volt a köret, nem a saláta.

Szóval kérem majmolás van. Ráadásul baromira zavar, amikor egyesek ÓRIÁS méretű KÖVÉR betűkkel írnak, ami a webes világban ordítozásnak számít. Hát semmi kultúra nem szorult a bloggerekbe?

Nem arról van szó, hogy csak kifinomult, flancos franszia étkekre vágyom. Szeretem a szinte puritán egyszerűséget. Sőt nem is arról, hogy én ne főznék vagy sütnék már. De, de megteszem. Sőt már fejben a karácsonyt is kigondoltam, pedig nem is leszünk itthon. Azért megsütök egy-két dolgot majd az utolsó héten, amiből viszek kóstolót mindenhova.

De azért mindennek van határa. Legalábbis nálam mindenképpen. Pl. nem sütök 3-4 héttel karácsony előtt, mert minek. És bár lehet, hogy elítélendő, de csak az utolsó napokban díszítgetem a lakást, akkor is szolidan és nem hivalkodóan, villódzva meg mit tudom én hogyan. Nálam egy aranyelv van és ehhez tartom magam: a kevesebb több.
Ez pedig lehet a díszítés, lehet a terítés, a tálalás, és egyáltalán minden. Lesz egy kis csillogás persze, de csak mértékkel. Hogy ne úgy érezze az ember magát, mint az amerikai filmekben, hogy minden csupa fénysor, masni, csillogó üveggömb, csillámpor, műhó, hűhó és giccs. Mert azt nem tudom elviselni.

Szerintem az ízléses dekoráláshoz nem kell másokat majmolni, csak kicsit odafigyelni az arányokra. Mindent csak kellő mennyiségben használni, nem túlzásokba esni. Mellesleg igyekszem majd karácsonykor - mint tavaly is -  a kajálással sem túlzásba esni. Olyan jó volt, hogy nem durrantunk szét, hogy nem feszült, nem szorított, nem volt tele és komfortosan éreztük magunkat.

Szóval éljen a gyertyagyújtás - majd karácsonykor - és éljen a sütögetés - két nappal előtte - és éljen a díszítgetés a közös fenyőállításkor, szenteste napján. Legalábbis részemről/részünkről. Nem akarok ünneprontó lenni és ezért is nem a bodzára írtam mindezt, hanem ide. Hadd majmolják egymást tovább a bloggerek, én köszönöm nem kérek belőle. Saját receptekkel, saját finomságokkal fogok készülni. Fejben már mindent elterveztem, kiterveltem, van rá még ,,ütemtervem'' is. Nálunk megint stresszmentes, kényelmes karácsony lesz. Mert úgy akarjuk